Tóth Imre életútja

Tóth Imre egyszerű ember, eredeti szakmáját tekintve központi fűtés és csőhálózat szerelő.

Egy mátrai faluban, Bükkszentjárólapon született, ahol két évig hangyák nevelték. Későbbi gyermekkorát hideg- és melegburkolók közt töltötte, innen érdeklődése a melegvíz továbbításának misztikus művészete iránt. Szakmája nagymestereként olyan beruházások dicsérik keze munkáját, mint például a hajdúnánási Özv. Pankotai Béláné etage fűtésének kialakítása, és nevéhez fűződik Magyarország első látványfűtésszereldéjének megnyitása, ahol élőben nézhetnek bele az ívfénybe, az arra fogékonyak.

Az első nem zuglói látogatócsoport a Tóth Imre Látványfűtésszereldében

Munkája mellett szerteágazó tapasztalatokkal rendelkezik. Autodidakta módon elsajátította a doromb használatát, hatodik lett egy helyi Antonio Banderas hasonmásversenyen, Erdélyben pedig ősi japán népi siratók után kutatott évekig. Az elmúlt időszakban főleg ufókat rabolt el és titkos, sikeres kísérleteket végeztett rajtuk. Mellette 8 gyönyörű és okos gyermeket szült és nevelt fel. Jelenleg Debrecenben, a lehetőségek városában él.

Tóth Imre régóta (már több,mint egy hónapja) szeretne bekapcsolódni Zugló politikai életébe, mióta tudomására jutott, hogy valós lakossági igény van rá, illetve hogy az önkormányzati képviselőség olyan munka, ahonnan csak egy év után rúgják ki az embert, ha nem jár be dolgozni. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt meglátta Tóth Imrében a lehetőséget, az akaratot és az elszántságot, így 2017 tavaszán elindította a politikusi pályán. Zuglói jelölését komoly felkészítés előzte meg, részt vett a KétfarkúKutya Párt kajmán- szigeteki politikusképzőjén, ahol megismerte a modern politizálás minden csínját-bínját. Sikeres vizsgát tett lakosságkezelésből, elsajátította a szemrebbenés nélküli hazudozás készségét és az offshore számlanyitás alapjait, valamint azt is megtanulta, hogyan kell beparkolni keresztbe, a rokkantaknak fenntartott helyekre és hogyan ne válaszoljon az újságírói kérdésekre.

Tóth Imre sosem járt Zuglóban és legfontosabb választási ígérete szerint nem is megy Zuglóba, ha megválasztják. „Az emberek nem szeretik a politikusokat, joggal, ezért hajlandó vagyok megígérni, hogy az engem megválasztó polgárok soha nem fognak velem találkozni Zuglóban, így sikeresen képviselhetem a zuglóiak érdekeit!” – nyilatkozta a Kétfarkú Kutya Párt független lapjában, a Központi Újságban megjelent interjúban. „Ha nem vagyok ott, akkor nem okozok kárt” Fontosnak tartja hogy Zugló valódi problémáira reagáljon, ezért megválasztása után a Hungária körutat a föld alá vezeti és megszünteti a vasút okozta zajt. A vonatok átszállítására több megoldást is kidolgozott az MKKP: zajvédő plafonnal fednék le a városrészt vagy helikopterek emelik át a szerelvényeket Zugló felett, de a kötöttpályás teleport is épülhet. Kezelni kívánja a számtalan félbehagyott építkezés problémáját is. A Mogyoródi út-Zászlós utca sarkán már meg is ígérte a beruházás folytatását, a rengeteg további foghíjtelket főleg amalgámmal tervezi betömni. Zugló saját csillagképet is kap majd a déli féltekén, ami ugyan Zuglóból épp nem látható, de streameléssel meg lehet oldani, hogy a helyiek is gyönyörködhessenek a nagy Z betűt formáló csillagegyüttesben.

Tóth Imre szereti az állatokat és az embereket, kampánycsapata egészen a választásokig fákat és virágokat ültet a választókerületben. Szavazzon Tóth Imrére, nem olyan gáz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.